Borbála napja
Szent Borbálának különleges státusza van a szentek sorában. A középkor és a barokk világ egyik legtiszteltebb szentje, a négy fő szűz és a tizennégy segítő szent egyike. Bár ereklyéit Velencétől Konstantinápolyig, Rómától Novgorodig sokfelé őrzik, történeti hitelessége nem bizonyítható, ezért elegendő történeti bizonyíték hiányában a katolikus egyház 1969-ben törölte Szent Barbarát/Borbálát a hivatalosan elismert szentjei sorából.
A folklórban azonban ma is elevenen él emléke, s ünnepnapjához számos népszokás kapcsolódik. A legenda szerint a kis-ázsiai Nikodémiában élt a 4. század körül, gazdag kereskedő lánya volt. Legendájában, amelyről az Érdy-kódex tudósít, pogány apja toronyba záratja, mert félti okos, szép lányát a kereszténységtől. Ő mégis kereszténnyé válik. Menekülnie kell, pásztorok fogják el, s apja kiszolgáltatja a császárnak, aki kegyetlenül megkínoztatja. A halálos ítéletet apja hajtja végre. Tisztelete legkésőbb a 9. század óta Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt. A jó halál reményében fordultak hozzá imádságban. Szent Katalinnal együtt a hajadon lányok pártfogójának is tekintették. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét, viharok idején segítségét kérve a harangozással fohászkodtak hozzá. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is.
A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.
Ábrázolása rendszerint pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel történt. A Luca-naphoz hasonló hiedelemkörrel rendelkezik, de magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedt el. Napjához főleg munkatilalmak kötődtek: nem volt szabad fonni, varrni (mert bevarrják a tyúkok fenekét), söpörni (elsöpörnék a szerencsét). Bizonyos tevékenységeket pedig szerencsés volt végezni Borbála napján: pl. tollat fosztani, bort fejteni. Ezen a napon női látogató nem hozott szerencsét, ezért ha jött, seprűvel verték ki. Boszorkányos nap, rontás miatt tilos volt ruhát kint hagyni, ajándékozás, kölcsönzés is elvitte a szerencsét a háztól. Ezen a napon elültetett búzával karácsonyra kizöldülve a következő év termését jósoltak. Szokás volt gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon. Nevezték ezt borbálaágnak is, a néphit szerint csak annak a lánynak az ága virágzott ki, aki szűz volt.
A hagyományt őrzőknek manapság jobbára csak a munkatilalmak betartása nem okozna gondot. A tollfosztás már nehezebben kivitelezhető, hát még az asszonyseprűzés, de a Borbála ág is bajban lenne…