A Karácsony vigíliája: Ádám és Éva napja
A jeles nap szokás és hagyománytartalmában a téli napforduló, a középkori évkezdet és Jézus életével kapcsolatos hiedelmek és szokások keverednek.
Mágikus szerepet kap ezen a napon a karácsonyi asztal: a rá vagy a közelébe helyezett tárgyaknak, eszközöknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. Az ünnepi abroszt később vetőabrosznak vagy sütőabrosznak használták, hogy a termés bő legyen, a kenyér megkeljen. Az asztalra és alá helyezett magvak a következő év jó termését, a bőséget biztosították. A szénát és a szalmát karácsony után az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy szaporák, egészségesek legyenek, a jobb termés reményében a gyümölcsfákra is kötözték. A gazdasági és házi eszközöket (ekevas, járom, lószerszám stb.) pedig azért helyezték a karácsonyi asztal alá, vagy a közelébe, hogy azokkal is szerencséjük legyen. A karácsonyi asztalt gyakran aprószentek napján, ritkábban újévkor, vízkeresztkor szedték le.
A karácsonyi asztalra kerülő ételek a néphit szerint a család tagjainak az egészségét biztosították. Minden ételnek megvolt a maga jelentősége: a méztől édesek, a borstól erősek, a fokhagymától egészségesek lesznek, a szentelt ostya pedig a lelki megtisztulást segíti. Úgy hitték, hogy ha karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát, újabban halat esznek, akkor a következő évben sok pénzük lesz. Palóc vidékeken a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család.
Az éjszakában pedig tűzzel, vízzel, zajjal védték, óvták magukat: aranyos vizet merítettek, melyről azt gondolták, hogy aki ebben megmosdik, az a következő esztendőben egészséges és szép lesz, a gonoszt pedig zajjal tartották maguktól távol, a zajcsapás általában a pásztorok feladata volt. Az éjféli mise alatt a pásztorok körbejárták a templomot, a gonosz szellemeket, boszorkányokat kürtöléssel, trombitálással, ostorpattogtatással igyekeztek távol tartani. Karácsonykor a pásztoroknak különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Vesszővel házaltak, melyekből a gazdasszony húzott egyet a kötényével, majd megveregette a pásztor lábát, akinek ugrálnia kellett, hogy ezáltal a rábízott állatok is egészségesek, fürgék legyenek. Ezzel a vesszővel hajtották ki azután tavasszal a jószágot először a legelőre.
Karácsonyfa állítása a parasztság körében csak a 19. század elejétől terjedt el. Előzménye a termékenységet, örök életet, fejlődést, növekedést jelképező karácsonyi életfa, termőág. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők kaptak, valamint a pásztorok, azok is ételfélét és egy kis pénzt. A karácsonyi napokhoz szervesen hozzátartoztak a házról házra járó ünnepköszöntő szokások, a kántálás, betlehemezés. Szerencsésebbek ma is találkozhatnak betlehemezőkkel. Házhoz már nemigen jönnek, templomokban, iskolákban, színpadokon mutatják be tréfás, bájos kis misztériumjátékukat.